Janice G. Raymond:

Tíz érv a prostitúció legalizálása ellen

Janice G. Raymond

Coalition Against Trafficking in Women International (CATW)
Írásának kelte: 2003. március 25.

Summary

Az itt felsorakoztatott érvek mindenfajta államilag jóváhagyott prostitúcióra vonatkoznak. Ez alatt értjük többet között, ám nem kizárólag a bordélyok és futtatók teljes körű törvényesítését, a szexipar dekriminalizását, a prostitúciónak olyan törvényekkel való szabályozását, mint a regisztráció, illetve az egészségügyi ellenőrzés kötelezővé tétele. Olyan rendszerekről is szólunk, amelyekben a prostitúciót "szexmunkának" tekintik, illetve munkalehetőségként kívánják feltüntetni.

Mivel vannak olyan országok, amelyek a szexipar törvényesítését és dekriminalizálását fontolgatják, érdemes végiggondolnunk, hogy a prostitúció "munkaként" való legalizációja valójában egyáltalán nem a prostitúcióban résztvevő nőket szabadítja fel, hanem minden lehetséges módon a szexipar megerősödését szolgálja.

1. A prostitúció legalizációja/dekriminalizációja ajándék a futtatóknak, az emberkereskedőknek és a szexiparnak.

2. A prostitúció és a szexipar legalizációja/dekriminalizációja elősegíti a szexuális célú emberkereskedelmet.

3. A prostitúció legalizációja/dekriminalizációja nem korlátozza, hanem bővíti a szexipart.

4. A prostitúció legalizációja/dekriminalizációja növeli a rejtett, illegális és utcai prostitúciót.

5. A prostitúció legalizációja és a szexipar dekriminalizációja növeli a gyermekprostitúciót.

6. A prostitúció legalizációja/dekriminalizációja nem védi meg a prostitúcióban résztvevő nőket.

7. A prostitúció legalizációja/dekriminalizációja növeli a prostitúció iránti keresletet. Fokozza a férfiak késztetését/motivációját, hogy nőket vásároljanak egy sokkal szélesebb és engedékenyebb, társadalmilag elfogadottabb közegben.

8. A prostitúció legalizációja/dekriminalizációja nem segíti elő a nők egészségét.

9. A prostitúció legalizációja/dekriminalizációja nem bővíti a nők szabad választási lehetőségeit.

10. A prostitúció rendszerében élő nők nem akarják a prostitúció legalizációját/dekriminalizációját.

Érvek:

1. A prostitúció legalizációja / dekriminalizációja ajándék a futtatóknak, az emberkereskedőknek és a szexiparnak.

Mit jelent a prostitúció legalizációja, illetve a szexipar dekriminalizációja? Hollandiában a legalizáció a szexipar minden aspektusát jóváhagyja: a nőket magukat, az úgynevezett "klienst" és a futtatókat, akik a legalizáció rendszerében úgynevezett harmadik üzletféllé és ezáltal legitim szexvállalkozókká válnak.

A szexipar legalizációja/dekriminalizációja a bordélyokat, szexklubokat, masszázsszalonokat és a prostitúciós tevékenységek többi helyszínét törvényes hellyé változtatja, amelyekben az üzleti alapon folyó szexuális aktusokat legálisan és nagyon kevés korlátozással gyakorolhatják.

Az átlagember azt gondolja, hogy akik a prostitúció legalizációjára, illetve dekriminalizációjára törekszenek, azok a prostitúcióban részt vevő nőket ruházzák fel méltósággal, és hivatássá emelik tevékenységüket. A prostitúció munkaként való definiálása azonban nem a nők presztízsét növeli, hanem a szexiparét. Az emberek gyakran nem veszik észre, hogy a dekriminalizáció az egész szexipar dekriminalizálását is jelenti, nemcsak a benne lévő nőkét. Sajnos azt sem gondolják végig, mik a következményei annak, ha a futtatókat legális szexvállalkozóvá, illetve harmadik üzletféllé minősítik, vagy annak, hogy azok a férfiak, akik szexuális céllal nőket vásárolnak, ezzel a szex törvényes fogyasztóivá válnak.

A CATW (A Nőkereskedelem Elleni Nemzetközi Koalíció) támogatja a prostitúcióban élő nők dekriminalizásását. Egyetlen nőt sem szabad megbüntetni önmaga kizsákmányolásáért. Ugyanakkor egy államnak soha sem lenne szabad dekriminalizálnia a futtatókat, klienseket, kerítőket, valamint a bordélyokat és más szexlétesítményeket.

2. A prostitúció és a szexipar legalizációja / dekriminalizációja elősegíti a szexuális célú emberkereskedelmet.

A legalizált vagy dekriminalizált prostitúciós ipar az egyik legfőbb okozója a szexuális célú emberkereskedelemnek. Hollandiában a prostitúció legalizálásának egyik érveként azt hangoztatták, hogy a legalizáció véget fog vetni a prostituálás céljából emberkereskedők által külföldről behozott és eladott, kétségbeejtő helyzetben lévő nők kizsákmányolásának. A kormányzati Budapest Csoport [Budapest Csoport, 1999. június. A szervezett bűnözés és az idegenekkel folytatott nemzetközi emberkereskedelem közti összefüggés. Ausztria: A Migrációs Politika Fejlesztésének Nemzetközi Központja. A budapesti folyamat 1991-ben indult. Közel 40 kormány és 10 szervezet vesz részt benne, és körülbelül ötven, különböző szintű kormányközi találkozót tartottak, mint például a Prágai Miniszteri Konferencia.] részére készített jelentés arról számolt be, hogy a hollandiai bordélyokban lévő nők 80 százaléka emberkereskedelem révén, más országokból került az ottani bordélyokba (Budapest Group, 1999: 11). A migráció nemzetközi szervezete, az IOM már 1994-ben azt állította, hogy csak egyedül Hollandiában "az emberkereskedelemben eladott nők majdnem 70 százaléka közép- és kelet-európai országokból származik" (IOM, 1995: 4).

A holland kormány az emberkereskedelem elleni politika és programok bajnokaként tetszeleg, miközben cinikusan eltávolított minden jogi akadályt a futtatás, kerítés, valamint a bordélyok létesítése és fenntartása elől.

2000-ben a holland igazságügyminiszter törvény által előírt kvóta mellett érvelt a külföldi "szexmunkások" számára, azzal az indokkal, hogy a holland prostitúció piaca változatos "testeket" igényel (Dutting, 2001: 16). Ugyancsak 2000-ben a holland kormány olyan határozat meghozatalát kérte és kapta meg az Európai Bíróságtól, amely a prostitúciót gazdasági tevékenységként ismeri el, és így lehetővé teszi az európai uniós országokból és a volt szovjet tömb államaiból származó nőknek, hogy szexmunkásként kapjanak munkavállalási engedélyt a holland szexiparban, amennyiben be tudják bizonyítani, hogy önálló vállalkozásuk van, és saját magukat "alkalmazzák". A holland civil szervezetek azt állítják, hogy az emberkereskedők ezt a határozatot kihasználva hoznak be külföldről nőket a holland prostitúcióiparba, takargatva azt a tényt, hogy ezek a nők emberkereskedelem révén kerültek az országba, és azt is, hogy ők maguk tanítják be a nőket, hogyan bizonyítsák be, hogy egyéni vállalkozók, úgynevezett "bevándorló szexmunkások". Hollandiában a bordélyok tilalmának feloldása óta eltelt egy évben a civil szervezetek jelentése szerint növekedett az emberkereskedelem áldozatainak száma, de legalábbis a más országból származó áldozatok száma ugyanannyi maradt (Bureau NRM, 2002: 75). Negyvenhárom holland önkormányzat bordélyellenes politikát akar folytatni, de az igazságügyi miniszter jelezte, hogy a prostitúció bármely helyhatóságon belüli teljes tilalma ütközhet "a szabad munkaválasztás jogával" (Bureau NRM: 2002), amelyet a szövetségi alkotmány biztosít. 2002 januárjában Németországban a prostitúciót teljes mértékben elismerték legális munkaként, miután évekig törvényes tevékenységnek számított az úgynevezett erotikus vagy türelmi zónákban. A prostitúció elősegítése, a futtatás és a bordélyok jelenleg legálisak Németországban. Már 1993-ban, a legalizáció irányába tett első lépések után elismerték (még a prostitúciót pártolók is), hogy Németország prostitúcióiparában dolgozó nők 75 százaléka külföldi volt, akik Uruguayból, Argentínából, Paraguayból vagy más dél-amerikai országból származtak (Altink, 1993: 33). A berlini fal leomlása után a bordélytulajdonosok jelentése szerint a német prostitúcióiparban tíz nőből kilenc jött Kelet-Európából (Altink, 1993: 43) vagy a volt Szovjetunió országaiból.

A német prostitúciós iparban dolgozó külföldi nőknek pusztán a száma -- egyes civil szervezetek szerint több mint 85 százalék -- további kételyeket vet fel: a nőknek ilyen tömege vajon minden segítség nélkül érkezett Németországba? Akárcsak Hollandiában, a civil szervezetek itt is arról számolnak be, hogy a külföldről származó nők többsége emberkereskedelem útján került az országba, mivel szinte lehetetlen, hogy ezek a szegény sorsú nők saját maguk intézzék bevándorlásukat, állják az utazás és az ehhez szükséges dokumentumok költségét, majd elhelyezkedjenek az "üzletben" külső segítség nélkül.

Az amerikai Külügyminisztérium 1999-es, Emberi Jogi Gyakorlatról szóló Országjelentése összefüggést állapított meg az Ausztráliai prostitúció és az emberkereskedelem között. Az Ausztráliáról szóló Országjelentés megjegyezte, hogy Victoria államban, amely a nyolcvanas években legalizálta a prostitúciót, "a kelet-ázsiai nők szexipari célú emberkereskedelme fokozódó probléma, (...) az engedékeny törvények, köztük a prostitúció legalizálása az ország egyes részein, megnehezíti az emberkereskedelem elleni rendelkezések hatékony betartását".

3. A prostitúció legalizációja / dekriminalizációja nem korlátozza, hanem bővíti a szexipart.

Azokkal az állításokkal szemben, amelyek szerint a legalizáció és dekriminalizáció korlátot szab a szexipar terjedésének és ellenőrzés alá vonja azt, valójában a szexipar már a holland gazdaság 5 százalékát teszi ki (Daley, 2001: 4). Miután az elmúlt évtized során Hollandiában a futtatás legálissá vált, majd 2000-ben dekriminalizálták a bordélyokat is, a szexipar 25 százalékkal bővült (Daley, 2001: 4). A nap bármely órájában, mindenféle életkorú és származású nő gyakorlatilag semmibe öltözve közszemlére van kitéve a holland bordélyok és szexklubok hírhedt ablakaiban, eladásra és férfifogyasztásra felkínálva. A többségük más országból származik (Daley, 2001: 4) és minden valószínűség szerint emberkereskedelem útján kerültek Hollandiába.

A szexüzletnek és a prostitúció vásárlóinak mára már hivatalosan elismert egyesületei jöttek létre Hollandiában: konzultálnak és együttműködnek a kormánnyal, hogy érvényesítsék érdekeiket és előmozdítsák a prostitúciót. Ilyen a "Kikapcsolódási Üzletág Működtetőinek Egyesülete", a "Kirakati Prostitúció Működtetőinek Kooperatív Tanácsadó Szervezete", és a "Férfi/Nő és a Prostitúció Alapítvány". Ezek olyan férficsoportok, amelyek tagjai rendszeresen használják a prostituáltakat, és akiknek konkrét céljai között szerepel "elfogadottabbá és nyílt beszéd tárgyává tenni a prostitúciót és a prostituáltak szolgálatainak igénybevételét", valamint "védeni a kliensek érdekeit " (NGM Bureau, 2002: 115-16).

Látva a szexmunkában "dolgozni" kívánó nők súlyos utánpótlásbeli hiányát, a holland emberkereskedelem-ügyi referens kijelentette, hogy a tervezett "megoldás" a jövőben az lehetne, ha " [a piac számára] olyan prostituáltakat kínálnának, akik az EU-n és az EEA-n kívüli országokból származnak, és akik önként választják a prostitúciós munkát". Ezeknek a nőknek legális és ellenőrzött hozzáférést biztosítanának a Holland piacon való részvételhez (NRM Bureau, 2002: 140). Amiképpen a prostitúciót "szexmunkává" nemesítették, a futtatókat pedig vállalkozókká léptették elő, úgy varázsolja át ez a lehetséges "megoldás" is az emberkereskedelmet a "szexmunkások önkéntes bevándorlásává". Hollandia a jövőbe tekintve a szegény, színes bőrű nőket célozza meg a nemzetközi szexpiac számára, hogy ezáltal hozza helyre a "szexuális szolgáltatások" szabadpiacának hiányosságait. Ebben a folyamat megerősödik az a szemlélet, amely a prostitúciót úgy normalizálja, mint "a szegények lehetőségét" a megélhetésre.

A prostitúció legalizálása az ausztráliai Viktória államban a szexipar nagymértékű bővüléséhez vezetett. Míg 1989-ben 40 legális bordély működött Viktóriában, 1999- re számuk 94-re emelkedett, a további 84 escortvállalkozás mellett. A szexuális kizsákmányolás más formái, mint például az asztalon táncolás, a megláncolási és fegyelmezési központok, a szado-mazo centerek, a kukkoldák, a telefonszex és a pornográfia mind-mind sokkal jövedelmezőbbé váltak, mint korábban voltak (Sullivan-Jeffreys: 2001). A prostitúció a virágzó turizmus és a kaszinók elfogadott mellékágává vált, Victoria államban pedig az államilag támogatott kaszinókban engedélyezték, hogy a kaszinók zsetonjai és a szerencsekerekek jutalompontjai beválthatóak legyenek a helyi bordélyokban (Sullivan-Jeffrey: 2001). A nők áruvá válása nagymértékben fokozódott és sokkal láthatóbb lett.

Svájcban néhány évvel a prostitúció részleges legalizációja után a bordélyok száma megduplázódott. Ezeknek a bordélyoknak a többsége adózás nélkül működik, és sok közöttük az illegális. 1999-ben a zürichi Blick újság azt állította, hogy Európa összes országa közül Svájc rendelkezik legnagyobb bordélysűrűséggel. A lakosok úgy érzik, elárasztották őket a prostitúció helyszínei, egyúttal egyre inkább azt kell tapasztalniuk, hogy a prostitúció betolakszik az engedélyezett zónákon kívüli részekbe is (South China Morning Post: 1999).

4. A prostitúció legalizációja / dekriminalizációja növeli a rejtett, illegális és utcai prostitúciót.

A legalizáció célja eredetileg az volt, hogy az utcákról eltűnjenek a prostituált nők. Sok nő nem akarja, hogy nyilvántartásba kerüljön, és nem akarja alávetni magát egészségügyi ellenőrzésnek, amelyet a törvény bizonyos prostitúciót legalizáló országokban előír, így gyakran éppen a legalizáció kergeti őket az utcai prostitúcióba. Sok nő pedig azért választja az utcai prostitúciót, mert el akarják kerülni, hogy az új "szexvállalkozók" ellenőrizzék és kizsákmányolják őket.

A holland prostituált nők arra figyelmeztetnek, hogy a szexipar legalizációja vagy dekriminalizációja nem szünteti meg a prostitúció stigmáját, sőt, még kiszolgáltatottabbá teszi őket a bántalmazásoknak és a velük való visszaéléseknek, mert nyilvántartásba kell kerülniük, és így elveszítik névtelenségüket. Emiatt a prostitúcióban élő nők többsége továbbra is az illegális, titkos működést részesíti előnyben. Azok a képviselők, akik eredetileg támogatták a bordélyok legalizációját, arra hivatkozva, hogy ez majd felszabadítja a nőket, most már látják, hogy ez valójában megerősíti a nők elnyomását (Daley, 2001:a1).

Megdőlt az az érvelés, amely szerint a legalizáció meg fogja szabadítani a szexvállalkozásokat a bűnöző elemektől a szexipar szigorú szabályozása révén. Ausztráliában a legalizáció bevezetése óta az igazi növekedés a prostitúció illegális szektorában ment végbe. Victoriában például a bordélyok száma megháromszorozódott, méretük pedig megnőtt -- túlnyomó többségüknek nincs engedélye, mégis büntetlenül hirdetnek és működnek (Sullivan-Jeffreys: 2001). Új-Dél-Walesben a bordélyokat 1995-ben dekriminalizálták. 1999-re a bordélyok száma Sydney-ben hirtelen 400-500-ra ugrott. Túlnyomó többségüknek nincs működési engedélye. Hogy véget vessenek a honos rendőri korrupciónak, az illegális prostitúció ellenőrzése kikerült a rendőrség kezéből, és a helyi önkormányzatok és szabályozási osztályok vették át. A hatóságnak sem pénze, sem embere nincs arra, hogy nyomozókat küldjön a bordélyokba, rajtaütéseket szervezzen, majd bíróság elé állítsa az illegális működtetőket.

5. A prostitúció legalizációja és a szexipar dekriminalizációja növeli a gyermekprostitúciót.

Hollandiában a prostitúció legalizálásának újabb érve az volt, hogy ez majd segít véget vetni a gyermekprostitúciónak. A holland gyermekprostitúció azonban mégis drámaian növekedett a kilencvenes években. Egy amszterdami székhelyű gyermekjogi szervezet, a ChildRight becslése szerint a gyermekprostituáltak száma 1996 és 2001 között 4 ezerről 15 ezerre ugrott. A csoport úgy számítja, hogy ezek közül a prostituált gyermekek közül legalább 5 ezer külföldi, jelentős részük pedig nigériai kislány (Tiggleoven: 2001).

A gyermekprostitúció drámaian megnövekedett Victoria államban azokhoz az ausztráliai államokhoz képest, amelyekben a prostitúciót nem legalizálták. Ausztrália összes állama és területe közül Victoria államban jelentették a legtöbb gyermekprostitúciós esetet. Az EPCAT (End Child Prostitution and Trafficking -- Szervezet a Gyermekprostitúció és Emberkereskedelem Eltörléséért) -- amely az Ausztrál Nemzeti Gyermekprostitúció Felmérés számára is folytatott kutatást -- egy 1998-as készített tanulmányában a gyermekek üzleti célú kizsákmányolásának egyre növekvő szamú bizonyítékait mutatta be.

6. A prostitúció legalizációja / dekriminalizációja nem védi meg a prostitúcióban részt vevő nőket.

A CATW két nagy kutatást végzett a szexuális célú emberkereskedelemről és a prostitúcióról, amelyekben az üzleti célú szexuális kizsákmányolás közel kétszáz áldozatát kérdezték. Ezekben a vizsgálatokban a prostituált nők jelezték, hogy a prostitúciós létesítmények semmit se tettek azért, hogy megvédjék őket, akár legális, akár illegális létesítmények voltak. "Ha egyáltalán megvédenek valakit, az az ügyfél."

Egy öt országra kiterjedő CATW-kutatásban a nemzetközi nőkereskedelem és a helyi prostitúció 146 áldozatával készítettek interjút. A megkérdezett nők 80 százaléka szenvedett el fizikai erőszakot a futtatóktól és a kliensektől; a bántalmazás és a szexuális kizsákmányolás pedig hasonló, többszörös egészségügyi károsodást okozott (Raymond et al: 2002).

Az erőszak, amit a nők elszenvedtek, a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás elválaszthatatlan része. A futtatók az erőszakot több különböző okból és céllal alkalmazták. Erőszakkal avatták be a nőket a prostitúcióba, hogy így törjék be őket, hogy hajlandóak legyenek a szexuális aktusokra. A beavatás után, a folyamat minden lépésénél a futtató erőszakot alkalmazott saját szexuális kielégülésére, a büntetés egyik formájaként, hogy így demonstrálja hatalmát, és megfélemlítésben tartsa a nőket. Erőszakot használtak az engedelmesség kicsikarására, büntetésképpen az állítólagos szabályszegésekért, a nők megalázására, továbbá elszigetelésére és bezárására. Azok a nők, akik arról számoltak be, hogy a prostitúciós létesítmény valamennyi védelmet nyújtott nekik, úgy pontosították ezt a kijelentésüket, hogy rámutattak: soha nem volt velük "védelmező" a szobában, ahol bármi előfordulhatott. Egy nő, aki telefonhívással házhoz rendelhető prostituált volt, így nyilatkozott: "A sofőr testőrként szolgált. Elvárták, hogy telefonáljak, amikor odaérek, hogy meggyőződjenek róla, minden rendben megy. De nem álltak az ajtónál, amíg bent voltam, szóval bármi megtörténhetett."

A CATW-kutatások arra jutottak, hogy még a prostitúció intézményeinek biztonsági kamerái is csupán az intézmény védelmére szolgáltak, a nőknek a bántalmazásoktól való megvédelmezése másodlagos szerepet kapott, vagy egyáltalán nem is számított.

7. A prostitúció legalizációja / dekriminalizációja növeli a prostitúció iránti keresletet. Fokozza a férfiak motivációját, hogy nőket vásároljanak egy sokkal szélesebb és engedékenyebb, társadalmilag elfogadottabb közegben.

A törvényesítés eljövetelével, azokban az országokban, amelyekben dekriminalizálták szexipart, sok férfi, aki korábban nem kockáztatta volna meg, hogy szexuális célból nőket vásároljon, most elfogadhatónak tekinti a prostitúciót. Amint eltűnnek a jogi korlátok, a társadalmi és etikai korlátai is megszűnnek annak, hogy a nőket szexuális áruként kezeljék. A prostitúció legalizációja a férfiak és fiúk új generációinak azt az üzenetet küldi, hogy a nők szexuális árucikkek, a prostitúció pedig ártalmatlan szórakozás. Mivel a férfiaknak a "szexuális szolgáltatások" bőséges választékát kínálják fel, a nők versenyre kényszerülnek, hogy újabb szolgáltatásokat nyújtsanak: anális szexet vállalnak, óvszer nélküli aktust, szado-mazo játékokat, és más extrákat, amit a kliensek igényelnek. Amint a prostitúció legálissá válik, minden fenntartás megszűnik. Így például a nők reproduktív képességei is eladható árucikkekké válnak. A kliensek egész új csoportja találja a terhességet szexuális ajzószernek, és a terhes nőkkel való együttléteikkor anyatejet is követelnek. A rokkant férfiak számára különleges bordélyok működnek, és államilag fizetett gondozóik -- többségükben nők -- kötelesek elvinni oda őket, ha a gondozottak így kívánják (Sullivan-Jeffreys: 2001).

Victoria autópályáit olyan reklámtáblák szegélyezik, amelyek szexuális használatra kínálnak nőket, és a férfiak új generációit arra tanítják, hogy a nőket alsóbbrendű alárendeltjeikként kezeljék. Az üzletembereket arra bátorítják, hogy céges összejöveteleiket olyan klubokban rendezzék, ahol a tulajdonosok a teaszünetben és ebédidőben meztelen nőket tálalnak fel nekik.

Egy melbourne-i bordélytulajdonos szerint a kliensek általában "jól képzett értelmiségiek, akik napközben néznek be, aztán hazamennek a családjukhoz". Olyan nők, akik a férfiakkal nagyobb egyenlőségen alapuló kapcsolatot szeretnének, kénytelenek azt tapasztalni, hogy az életükben szerepet játszó férfi gyakran látogatja a bordélyokat és szexklubokat. Kénytelenek választani, elfogadják-e, hogy partnerük nőket vásárol kommerciális szexuális tranzakciók során, esetleg kerülik annak firtatását, hogy mit is csinál választottjuk, vagy pedig kilépnek a kapcsolatból (Sullivan-Jeffreys: 2001).

A Svédországban a nőkkel szembeni erőszak ellen hozott törvény (1977/98:55) tiltja és bünteti a "szexuális szolgáltatások" megvásárlását. Ez az újszerű megközelítés a prostitúció iránti keresletet veszi célba. Svédország hisz abban, hogy "a szexuális szolgáltatások vásárlásának megtiltásával a prostitúció és romboló hatásai hatékonyabban ellensúlyozhatóak, mint korábban". Nagyon fontos, hogy ez a törvény nyíltan kimondja, "a prostitúció nemkívánatos társadalmi jelenség", amely "akadályozza a nők és férfiak közötti egyenlőség folyamatos fejlődését." [A svéd rendőrség emberkereskedelem-ügyi referense arról tájékoztatott, hogy az 1999. januári törvény bevezetését követő hat hónapban csökkent az emberkereskedelem útján Svédországba került nők száma. Azt is elmondta, hogy az európai uniós rendőrségi munkatársak szerint az emberkereskedők már olyan célországokat választanak, amelyekben nem korlátozzák őket hasonló törvények. Így az új törvény az emberkereskedők elrettentéseként működik. (Idézet Karl Victor Olsson cikkéből "Sexköpslagen minskar handeln med kvinnor," Metro, 2001. január 27.)

8. A prostitúció legalizációja / dekriminalizációja nem segíti elő a nők egészségét.

A prostitúciónak az a legalizált rendszere, amely kizárólag a nőknek ír elő egészségügyi vizsgálatokat és igazolást, a kliensek esetében pedig nem, durva diszkrimináció a nők kárára. A csak a nőkre korlátozódó vizsgálatoknak közegészségügyi szempontból nincs értelme, mert a prostituált nők ellenőrzése őket nem védi meg a HIV-től, az AIDS-től és más szexuális úton terjedő betegségektől, hiszen ezeket a betegségeket eredendően épp a férfikliensek terjesztik és adják tovább a nőknek. Azzal szoktak érvelni, hogy a legalizált bordélyok és a prostitúció más, "szabályozott" intézményei "megvédik" a nőket a kötelezővé tett óvszerhasználat révén. Egy CATW-kutatásban amerikai prostituáltakat kérdeztek meg, amelynek során 47 százalékuk számolt be arról, hogy a férfiak elvárták az óvszer nélküli szexet; 73 százalékuk mondta el, hogy a férfiak több pénzt ajánlottak az óvszer nélküli szexért; 45 százalékuk állította, hogy bántalmazták őket, ha ragaszkodtak ahhoz, hogy a férfi óvszert használjon. A nők egy része arról beszélt, hogy egyes intézményekben vannak ugyan az óvszer használatára kötelező szabályok, de a gyakorlatban a férfiak mégis ragaszkodnak az óvszer nélküli szexhez. Egy nő így nyilatkozott: "A szaunában előírás az óvszerhasználat, de a felek tárgyalhatnak róla. A legtöbb fickó elvárja az óvszer nélküli szopást" (Raymond-Hughes: 2001).

A valóságban az óvszerrel kapcsolatos előírás betartása és betartatása a prostituált nőkre marad, akikre a többletpénz felajánlása rendíthetetlen nyomásként nehezedik. Egy nő szerint "én is hazudnék, ha azt mondanám: Ó, én mindig használok óvszert. Ha pluszpénz nézett ki, a kotont félretettük. A pluszpénz érdekelt."

Az óvszerhasználat ellen számos tényező száll harcba: a nőknek muszáj pénzt keresniük; az idősebb nők már nem olyan vonzóak a férfiak számára; versenyezni kényszerülnek az olyan helyekkel, ahol nem kötelező az óvszer; rendkívül nagy a futtatók által gyakorolt nyomás, hogy több pénzért óvszer nélkül menjenek bele a szexbe; a drogfüggés miatt kell a pénz vagy hogy kifizessék a futtatót; és végül súlyosan nyom a latba a prostituált nők testi önrendelkezésének általános hiánya a prostitúció helyszínein.

A bordélyok úgynevezett "biztonságpolitikája" nem védte meg a nőket a sérülésektől. Még az olyan bordélyokban is, amelyekben állítólag megfigyelték az ügyfeleket és kidobóembereket alkalmaztak, a nők arról számoltak be, hogy a kliensek bántalmazták őket, és olykor a bordélytulajdonosok és azok barátai is. Még azokon a helyeken is, ahol valaki közbelépett, hogy féken tartsák a klienst, ha a prostituáltat bántalmazta, a nők a félelem légkörében éltek. Noha a nők 60 százaléka számolt be arról, hogy a klienst néha megakadályozták abban, hogy bántsák őket, ezeknek a nőknek fele válaszolta azt, hogy mindennek ellenére, attól tartanak, valamelyik kliensük megölheti őket (Raymond et al: 2002).

9. A prostitúció legalizációja / dekriminalizációja nem növeli a nők szabad választási lehetőségét.

A legtöbb prostitúcióban élő nő nem racionális érvek alapján választotta prostitúcióba lépést. Nem ültek le egy szép napon, és döntöttek úgy, hogy prostituáltak akarnak lenni. Ezeket a "választásokat" inkább "túlélési technikáknak" kellene nevezni. Ez nem beleegyezés kérdése, hanem pontosabban fogalmazva a prostituált nő inkább megadja magát az egyetlen lehetőségnek, ami adatott neki. Engedelmességét az a nagyon is valóságos körülmény követeli meg, hogy alkalmazkodnia kell az egyenlőtlenség feltételeihez, amelyeket a kliens szab meg, aki pénzt ad azért, hogy a nő azt tegye, amit ő elvár tőle.

A legtöbb nő, akit a CATW-kutatásaiban kérdeztek meg, arról számolt be, hogy a szexiparba való belépés mint választás csak az egyéb lehetőségek hiányának kontextusában tárgyalható. Többségük kiemelte, hogy a prostituált nőknek alig volt más lehetősége. Sokan úgy beszéltek a prostitúcióról, mint végső lehetőségről, vagy mint az anyagi boldogulás kényszerű módjáról. Egy kutatás során a CATW rendészeti tisztviselőket kérdezett meg: 67 százalékuk fejezte ki azon véleményét, hogy a nők nem önként léptek a prostitúcióba. A CATW által megkérdezett szociális ellátásban dolgozók 72 százaléka úgy gondolta, hogy a nők nem saját szándékukból választották a szexipart (Raymond-Hughes: 2001).

A kényszerített és az önkéntes prostitúció közti különbségtételt éppen a szexipar kívánja támogatni, mert nagyobb biztonságot és jogi stabilitást nyújt az üzletágnak, ha ezeket a különbségtételeket a prostitúció, a bordélyok és a futtatók legalizálására használhatja fel. A kényszerítés bizonyításának terhét a nőknek kell vállalniuk, ha vádat akarnak emelni a futtatók és más elkövetők ellen. A perifériára sodródott nők hogyan lesznek képesek valaha is bizonyítani a kényszerítést? Ha a prostituáltaknak kell bebizonyítaniuk, hogy toborzásuk során vagy "munkakörülményeik" között erőszakot alkalmaztak velük szemben, igen kevés nő fog jogorvoslathoz folyamodni, és alig néhány bűnelkövetőt állítanak majd bíróság elé.

A prostitúcióban élő nőknek folyamatosan hazudniuk kell a saját életükről, testükről és szexuális reakcióikról. A hazugság a munka meghatározás része, amikor a kliens megkérdezi: "élvezted?". A prostitúció nagy, díszes építménye eleve arra a hazugságra épül, hogy "a nők élvezik". A prostitúció túlélői közül többen arról számoltak be, hogy a prostitúció elhagyása után évekbe tellett, mire elismerték, hogy a prostitúció nem szabad választásuk volt, mert megkérdőjelezni saját képességüket a választásra annyit jelentett volna, mint tagadni saját létezésüket.

Kétségtelen, hogy a nők kis csoportja azt mondja, hogy szabad választásuk a prostitúció, különösen a szexipar szájíze szerint hangszerelt nyilvános közegben. Hasonlóképp döntenek egyes emberek a veszélyes kábítószerek, mint például a heroin, használata mellett. Viszont, ha valaki a veszélyes drogokat választja, elismerjük, hogy az efféle droghasználat árt neki, és a legtöbb ember nem követeli a heroin legalizálását. Ebben a példában a személy által elszenvedett ártalom, és nem pedig a beleegyezése a mérvadó.

Még az 1998-as ILO (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Munkaügyi Szervezete) jelentés is, amely szerint a szexipar a gazdaság legitim szektorai közé emelendő, arra a következtetésre jut, hogy "...a prostitúció a munka egyik legelidegenedettebb formája, a [négy országot átfogó] kutatások azt mutatták, hogy a nők `nehéz szívvel', `kényszert megélve' dolgoztak, `lelki gyötörődésben éltek' és negatív önképük volt. Jelentős arányban állították, hogy otthagynák a szexmunkát [sic] (Lim, 1998: 213)", ha tudnák.

Ha egy nő egy neki ártalmas kapcsolatban marad partnerével, aki veri őt, vagy akár még mentegeti is bántalmazója tetteit, akkor a környezetében élő, érte aggódó emberek nem mondják, hogy önként választotta helyzetét. Felismerik alkalmazkodásának összetett voltát. Akár a bántalmazott nők, a prostituáltak is tagadják, hogy visszaélés áldozatai, ha nem áll rendelkezésükre más értelmes választási lehetőség.

10. A prostitúció rendszerében élő nők nem akarják a prostitúció legalizációját / dekriminalizációját.

Egy, a Nőkereskedelem Elleni Nemzetközi Koalíció (CATW) által végzett, öt országra kiterjedő kutatásban, amelyet a szexuális célú emberkereskedelemről folytattak, és amelyet a Ford Alapítvány finanszírozott, a megkérdezett 146 prostituált nő nagy többsége határozottan állította, hogy a prostitúciót nem szabad legalizálni és legitim munkának tekinteni, intve arra, hogy a kliensek és futtatók már így is éppen eléggé erőszakosak velük, és a legalizáció pedig még több kockázatot és kárt okozna a protitúcióban élő nők számára (Raymond et al: 2002). "Semmi esetre sem. Ez nem szakma. Ez megalázó és a férfiak által elkövetett erőszak." Egyetlen megkérdezett nő sem akarta, hogy gyermekeinek, családtagjainak vagy barátainak a szexiparban kelljen pénzt keresniük. Egyikük ezt mondta: "A prostitúció megfosztott az életemtől, az egészségemtől, mindenemtől."

Összegzés:

A törvényhozók azért engednek a legalizációs törekvéseknek, mert azt gondolják, a helyzetet másképp nem lehet megoldani. De ahogy Scotland Yard rendőrfőnöke mondta: "Csínján kell bánni a dolgok legalizációjával, ha pusztán csak azért teszed, mert nem hiszed, hogy amit csinálsz, sikeres."

Kevés szó esik a szexipar szerepéről a globális szexpiac létrehozásában, ahol nők és gyermekek testét kínálják eladásra. Ehelyett sokat hallunk arról, hogy a prostitúciót szabályozással és/vagy legalizációval jobb munkává tegyük a nők számára. Ez utóbbi elképzeléseket az úgynevezett "szexmunkások" érdekvédelmi szervezetei, és olyan kampányok hirdetik, amelyek ellátják ugyan a prostituáltakat óvszerrel, de nem kínálnak számukra semmilyen alternatívát a prostitúcióhoz képest. Sok szó esik arról, hogyan tartsuk a nőket a prostitúcióban, de kevés arról, hogyan segítsünk nekik, hogy otthagyhassák. Azoknak a kormányoknak, amelyek a prostitúciót szexmunkaként törvényesítik, hatalmas érdekeltsége fog származni a szexiparból. Ennek eredményeként függő viszonyuk a szexszektorral csak erősödni fog. Ha a prostituált nők dolgozóknak számítanak, a futtatók vállalkozóknak, a szexuális szolgáltatások vásárlói pedig fogyasztóknak, akkor ez gazdasági ágazatként legalizálja az egész szexipart, minek következtében a kormányzat elháríthatja magáról azt a felelősséget, hogy a nők számára hosszú távú, tisztességes munkalehetőséget biztosítson.

A prostituáltak üldözése helyett az államnak a keresletet kellene célba vennie, megbüntetve azokat a férfiakat, akik szexuális céllal prostituáltakat vásárolnak. Emellett támogatnia kell a prostitúciós iparban működő nők számára az alternatívák fejlesztését. Ahelyett, hogy a kormányzat adóztatással próbáljon meg hasznot húzni a szexipar gazdasági bevételeiből, a prostituált nők jövőjét kellene finanszíroznia, amelyhez az anyagi forrást a szexipari vagyonok, ingatlanok lefoglalásával lehetne biztosítani, hogy a prostitúcióban élő nők számára valódi alternatívát tudjanak kínálni.

Referenciák

Altink, Sietske. (1995). {Stolen Lives: Trading Women into Sex and Slavery (London: Scarlet Press).

Budapest Group. (1999, June). {The Relationship Between Organized Crime and Trafficking in Aliens. Austria: International Centre for Migration Policy Development.

Bureau NRM. (2002, November). {Trafficking in Human Beings: First Report of the Dutch National Rapporteur. The Hague. 155 pp.

Daley, Suzanne. (2001, August 12). "New Rights for Dutch Prostitutes, but No Gain." {New York Times, pp. A1 and 4.

Dutting, Giseling. (2000, November). "Legalized Prostitution in the Netherlands -- Recent Debates. Women's Global Network for Reproductive Rights, 3: 15-16.

IOM (International Organization for Migration). (1995, May). Trafficking and Prostitution: the Growing Exploitation of Migrant Women from Central and Eastern Europe. Budapest: IOM Migration Information Program.

Lim, Lin Lean (1998). {The Sex Sector. International Labour Office, Geneva, Switzerland.

Raymond, Janice G., Donna M. Hughes, Donna M. and Carol A. Gomez (2001). {Sex Trafficking of Women in the United States: Links Between International and Domestic Sex Industries, Funded by the U.S. National Institute of Justice. N. Amherst, MA: Coalition Against Trafficking in Women. Available at www.catwinternational.org

Raymond, Janice G., Jean d'Cunha, Siti Ruhaini Dzuhayatin, H. Patricia Hynes, Zoraida Ramirez Rodriguez and Aida Santos (2002). {A Comparative Study of Women Trafficked in the Migration Process: Patterns, Profiles and Health Consequences of Sexual Exploitation in Five Countries (Indonesia, the Philippines, Thailand, Venezuela and the United States). (2002). Funded by the Ford Foundation. N. Amherst, MA: Coalition Against Trafficking in Women (CATW). Available at www.catwinternational.org

South China Morning Post (1999, September 10). "Brothel Business Booming at a Legal Red-Light District Near You."

Sullivan, Mary and Jeffreys, Sheila. (2001). {Legalising Prostitution is Not the Answer: the Example of Victoria, Australia. Coalition Against Trafficking in Women, Australia and USA. Available at www.catwinternational.org

Tiggeloven, Carin. (2001, December 18). "Child Prostitution in the Netherlands." Available at www.rnw.nl/hotspots/html/netherlands011218.html.

Dr. Janice G. Raymond
Co-Executive Director, Coalition Against Trafficking in Women (CATW)
Professor Emerita, University of Massachusetts, Amherst
P.O. Box 9338
N. Amherst, MA 01059
jraymond - at - wost.umass.edu







 
logo
  a prostitúció visszaszorításáért
(C) copyright: Minden jog fenntartva - All rights reserved
Nyitóoldal