Forgács Zsuzsa:

A gyors takarítás bosszúja

Megjelent: a Magyar Hírlapban "Prostik Gulagja" címen 2003. október 3-án
Úgy kell a prostiknak a bordély, mint politikai foglyoknak a Gulag. Az 1999-es törvény segítségével gyorsan kívánták megtisztítani a Rákóczi teret és egyéb belvárosi pontokat a prostik csúnya látványától. A kezelés tüneti volt, és rendkívül káros, mert ezzel a törvénnyel az ország megtette az első lépést a prostitúció legalizálása és társadalmi normává emelése felé, hiszen az önkormányzatokat - minden tiltakozásuk ellenére - emberpiac kijelölésére kényszerítették. Én a lassúbb, kevésbé látványos, de humánusabb és egy jogállamhoz sokkal méltóbb megoldást szeretném választani a prostitúció visszaszorítására.

Első lépésben ott hagynám a lányokat, ahol voltak: az utcasarkon. Viszont végre beszüntetném a velük szemben tanúsított mindenféle rendőri zaklatást, visszaélést, amit ugyanolyan károsnak tartok, mint azokat a visszaéléseket, amelyeket a futtatók és egyéb, prostikon élősködő, hasznukat lefölöző szervezett bűnözők követnek el. Felállítanék az egész országban működő rendőrségi akciócsoportot, amelyet kifejezetten stricik, illetve illegális bordélyfenntartók és emberkereskedők felderítésére és lebuktatására képeznének ki, és persze munkájukat segítendő felszámolnám azokat a joghézagokat, amelyek szinte lehetetlenné tesznek velük szemben minden eljárást. Olyan törvényeket hoznék, amelyek segítik a közösségeket abban, hogy felvilágosítás és szankcionálás révén eltérítsék, illetve elbátortalanítsák az úgynevezett kliensi keresletet - ilyen például a kliensek nevesítése, fényképeik közlése helyi lapokban, továbbá megbírságolásuk, hogy mindenki tisztába jöhessen, kik azok a tisztes polgárok (családapák), akik mások tárggyá alacsonyítása és egyoldalú tárgyi használata révén kívánnak élvezethez jutni, anélkül persze, hogy bármiféle felelősséget vállalnának az általuk használt személyért és az általuk elkövetett cselekmények következményeiért.

Második lépésben menedékház-hálózatot állítanék fel, mindehhez pedig mentálhigiénés ellátást és tanulási lehetőséget kapcsolnék, amely segítené a prostituáltak normális életvitelét. Ezzel egy időben megkezdeném a lakosság felvilágosítását arról, hogy kik a kliensek és mit is akarnak - a férfiak tíz százaléka használ visszatérően prostikat -, kik a prostituáltak, milyen módon kerülnek kiszolgáltatott helyzetükbe, továbbá milyen széles társadalmi összefogás és jóindulat szükséges a társadalomba való visszafogadásukhoz, ami mindnyájunk létérdeke. Miért?

Történelmünkben először látunk hozzá a legnagyobb komolysággal a jogállam építéséhez. Bármit tekintettek is "természetes igénynek" az emberi történelemben - például asszonyok megkövezését, hüvelyük összevarrását zsákvarró tűvel a bokorban -, ha jogállamot kívánunk építeni, akkor minden embernek biztosítanunk kell az alapvető emberi jogokat. Tárgyaknak azonban nem tudunk - mert képtelenség - emberi jogokat biztosítani. Márpedig a stricik és kliensek a prostituáltakat intim testnyílásaiknál fogva tárgyakká redukálják, és ekképp forgalmazzák, használják. Ennek érdekében a "természetes igény" mellett szeretnek hivatkozni a prostira mint "ősi mesterség" űzőjére. Amiről azonban valójában beszélünk, az nem ősi mesterség, hanem a nemek közötti ősi egyenlőtlenség, amelynek felszámolása szintén a jogállamra vár. A mesterségekre hosszasan képezik az embert iskolákban, ami után valamiféle tisztes karrier vár rá. A prostikat azonban nem képezik, hanem prostivá rongálják, degradálják. Nem engedhetjük meg, hogy a társadalom kijelölt csoportjai - például állami nevelőintézetek és árvaházak lakói -, elsősorban azok tehát, akik gyenge családi és társadalmi kapcsolatokkal rendelkeznek, emberkereskedők, futtatók és olyan kliensek áldozataivá váljanak, akik kiszolgáltatott embereken szeretnek élvezkedni.

Ha természetesnek tartjuk, hogy kimentsünk embereket a nehéz drogos, illetve az alkoholos függés állapotából, továbbá hogy kisegítsük őket egyoldalú függő kapcsolataikból - például olyan szektákból, amelyek kiragadják őket természetes környezetükből, elszigetelik őket családjuktól -, akkor miért nem tartjuk természetesnek, hogy kimentsünk embereket a szexuális rabszolgaság állapotából, a stricitől és klienstől való függés és brutalitásuknak való teljes kiszolgáltatottság állapotából? Lehet, hogy egyenként kell majd odamennünk a prostituáltakhoz, hogy felmutassunk nekik alternatívákat, és felajánljuk nekik segítségünket kényszerpályáik elhagyásához, bármilyen sziszifuszi munkának látszik is ez. Amiképpen sokan összetévesztik a szólás szabadságát a bármit mondás korlátlanságával, amelybe sajnálatos módon beleeshet a mások elleni gyűlöletkeltés, illetve rágalmazás, ugyanígy sokan összetévesztik az önrendelkezés szabadságát a testünk korlátlan eladhatóságával és használatával. Először is az önrendelkezési szabadságba nem tartozik bele az önrendelkezés feladásának joga, és nem tehetjük ki testünket pénzért semmiféle brutalitásnak. Másrészt bár felajánlhatjuk például vesénket rokonunk megmentésére, nem adhatjuk el.

Az államilag létrehozott zónák, vigalmi negyedek, bordélyok államilag szentesítenék mások kiszolgáltatását, tárgyi forgalmazását, a velük való testi és lelki visszaélést - úgy, hogy közben falakkal kímélnék meg a kényes polgári közönséget e borzalmak látványától -, méghozzá olyan névtelen, arctalan, magukat nem vállaló kliensek által, akiknek se nemi betegségeit, se a brutalitásra való hajlamát nem vizsgálja senki, csakúgy, ahogy a boldog bordélytulajdonossá emelt futtatóét sem.






 
logo
  a prostitúció visszaszorításáért
(C) copyright: Minden jog fenntartva - All rights reserved
Nyitóoldal