Forgács Zsuzsa:

A látszat törvényi fetisizálása

Megjelent a Népszabadságban 2004. június 24-én.

Mező Ferenc (Svéd modell? június 4.) állításával ellentétben a tiltott kéjelgés tényállása nem szűnt meg, csak míg korábban az aktus pénzért történő folytatását büntették, 1999 óta magát a felajánlkozást büntetik, ha az nem a "megfelelő helyen" történik. A rendőr dönti el, mi minősül felajánlkozásnak, méghozzá úgy, hogy a tényállás megállapításához a puszta kinézetre is elegendő hivatkoznia.

Ha tehát egy ismert prostituált lemegy a közértbe tejért és kenyérért, akkor is büntethetővé, illetve megzsarolhatóvá válik, különösen annak fényében, hogy a 300 méteres szabály miatt a kerületek többségében egy négyzetcentiméternyi "megfelelő" hely sem marad a prostituáltak civil közlekedése számára. De persze ez a törvény bármelyik magyar (állampolgár)nőre nézve veszélyes, hiszen ilyen alapon bárki bármikor meggyanúsítható felajánlkozással, ha a rendőrnek épp úgy hozza kedve. Külön érdekesség, hogy a nőkkel szembeni rendkívül diszkriminatív jogrendszerünk a klienseket (akik egy-egy kivételtől eltekintve mind férfiak) gyakorlatilag sohasem bünteti meg ajánlattevésért, még annak a paragrafusnak az alapján sem, mely szerint a kliensre harmadannyi összeg róható ki, mint a prostituáltra. Még kirívóbb különbségtétel, hogy a prostituált (nő) elzárható, a (férfi) kliens pedig nem! Sőt, míg büntethető az a prostituált (még ha 14 éves is), aki pusztán ajánlatot tesz egy 18 év alatti személynek, addig nem büntethető az a (férfi) kliens, aki 14-18 év közötti prostituált gyermeket vásárol meg testi használat céljára!

Abban is téved Mező Ferenc, hogy amikor a magyar parlament olyan törvényt hozott, amely "csak" a felajánlkozást bünteti a nem megfelelő helyen, akkor ezzel netán elismerte volna a nőknek a saját testükhöz való korlátlan jogát. Testünk eladása szexuális célú használatra nem jog, ezzel szemben az 1949-es ENSZ-egyezmény, melyhez Magyarország 1955-ben csatlakozott, kimondja, hogy a prostituált nem büntethető az önkizsákmányolásért. (Ezt a kitételt sajnos 49 éve nem tartja be a magyar állam.) Hasonló ez ahhoz, ahogy az öngyilkost sem büntetjük meg öngyilkossági kísérleteiért, ám ha valaki segít neki ebben a tevékenységében, az ellen már büntetőeljárást fognak lefolytatni. A heroinfüggők esetében sem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy nekik netán joguk lenne szabadon választani a heroinfüggés állapotát - mert ez önmagában vett ellentmondás, hanem a kemény kábítószer okozta testi-lelki kárra figyelünk, és a társadalmi segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozzuk, hogy a heroinfüggő képes legyen elhagyni "állomáshelyét".

Hasonlóképpen kellene figyelni a prostitúcióban élő nők helyzetére, ami az esetek abszolút többségében személyes kényszerítés vagy társadalmi strukturális kényszer következménye, és köszönő viszonyban sincs sem a szabad választással, sem az önrendelkezés szabad gyakorlásával. Ez utóbbihoz legfeljebb annyiban, amennyiben a prostitúcióban történő aktus a prostituált számára az önrendelkezés feladása, aminek a megvásárlásához viszont senkinek sincs joga, és senkinek sem szabad ehhez támogatást nyújtania vagy ezzel visszaélnie. Amiképpen az illegális szervkereskedelem, illetve általában a test elleni súlyos támadás esetében is sérül a test integritása és annak védelme, ugyanígy a prostitúcióban is sérülnek a nők emberi jogai. A nő testéhez ugyanis (szemben az élettelen, illetve nem emberi testekkel) emberi jogok is tartoznak, így nem tehető meg vele akármi, mivel nem birtoklom ugyanúgy a testemet, mint a szemüvegemet vagy a papucsomat, amelyet szabadon eladhatok, rongálhatok vagy megsemmisíthetek.

Sajnos a közvélemény és a törvény is csak azzal foglalkozik, hogy a prostituáltak láthatók az utcán. De ami igazán elkeserítő, az az, hogy a nagyszámú látható prostituált nagyságrendekkel több, ám láthatatlan klienst (általában nős, párkapcsolatban élő férfit) és stricit is jelent, akik gyakorlatilag egymás között üzletelnek az élő árucikkel: a nőkkel. A láthatatlan kliens azért láthatatlan, mert se törvénykezésünk, se társadalmunk nem kíván tudomást venni róla, mintegy farkasvak rá. A látás és láttatás ugyanis hatalmi és érdekérvényesítési képesség kérdése. Ugyanezért az sem evidens sokak számára, hogy alapvetően a kliensi kereslet és a futtatók általi erőszak, bántalmazás és kizsákmányolás az, ami a prostitúciót generálja és fenntartja.

"A mai női szépség arról szól, hogy a nő bizony szexuális tárgyként kínálja, tolakodóan mutogatja magát, durván provokál." "S beszéljünk a folyamatosan megerőszakolt férfiakról is. Akik félig letolt nadrágban közlekedő lányokkal találkoznak az utcán." Ezen idézetek alapján Mező Ferenc is csatlakozhatna azokhoz, akik Izaura (nagy múltú dél-amerikai szappanopera-hősnő) felszabadítására gyűjtenek pénzt, mivel, úgy látszik, nem tudja, hogy a pornó- és reklámképeken áruként felkínált személyek nem a saját elképzeléseiket, hanem a befektetőét, a rendezőét valósítják meg általában aprópénzért. Azoknak az utasításait követik tehát, akik valójában kaszálnak az "üzeneten", és akik, bár nem látszanak ezeken a nőket lealacsonyító képeken, de időről időre hősként, sőt kreatív művészként ünnepeltetik magukat. Ezekkel a mindent eluraló pornografikus médiaüzenetekkel valóban rendkívüli módon félrevezetik, torzítják a társadalmi nemek közötti kommunikálást, az egymással és önmagunkkal szembeni elvárásainkat, magatartásunkat és mindezek értelmezését.

Ugyanakkor nekem úgy általában eddig még nem jutott eszembe az egyszeri félmeztelen strandolóról, gyalogosról, focistáról vagy vízilabdásról, hogy meztelenségének látványával provokál, sőt gyakorlatilag durván és folyamatosan "meg is erőszakol" engem, aminek következtében nekem nem volna más választásom, mint hogy erőszakkal birtokba vegyem a testét (pénzért megváltva az erőszakot, vagy anélkül), és kedvemre élvezkedjek rajta, beleértve a brutalizálást, mert ez leküzdhetetlen jogom, hiszen biológiai késztetésem van rá - ami állítólag már önmagában is felhatalmaz és igazol (igaz, csak akkor, ha férfi vagyok).

A csador viselete azért kötelező egyes ázsiai országokban, hogy "megvédjék" a nőket a "folyamatosan provokáció alatt álló" férfiak által történő konkrét - tehát nem szimbolikus - megerőszakolásuktól. Holott lehet, hogy a férfiak attitűdjén kellene változtatni: például el kellene kezdeniük önuralmat, önfegyelmet gyakorolniuk, hogy a nőknek is joga lehessen ugyanolyan szabadon használni a Jóisten által nekik ajándékozott teret, mint a férfiaknak, hiszen a férfiak nemcsak ösztöneiktől vezérelt biológiai lények, hanem tudatos társadalmi lények is, csakúgy, mint a nők, akik, ha hiányérzetük van, nem rohannak az utcára provokáltatni magukat férfiaktól, hogy aztán megkíséreljék megvenni őket kilóra.

Arra kérem az olvasókat, ne nyugodjanak bele! Mi döntjük el, milyen társadalomban akarunk élni. Lehet tenni a prostitúció visszaszorításáért. Ennek útja nem a tevékenység szabályozása és legalizációja, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint megsokszorozza és teljesen kezelhetetlenné teszi a jelenséget, elszabadítva az erőszakot és káoszt, hanem e helyett a sikeres svéd modell alapján megelőzéssel, áldozatsegítéssel (a prostituáltak segítésével kényszerpályáik elhagyásában, alternatívák biztosításával), a prostituáltak kizsákmányolói elleni hatékony bűnüldözéssel, a kliensek hathatós felvilágosításával (arról, hogy a nők nem árucikkek, tárgyként való használatuk súlyosan sérti alapvető emberi jogaikat), kliensi magatartásuk eltérítésével és a fiatalkorú prostituáltak büntetőjogi védelmével tudunk együtt tenni ennek a mindannyiunk életére rendkívül károsan ható társadalmi problémának a megfékezése érdekében.

(Lásd bővebben: prostitucio.hu)






 
logo
  a prostitúció visszaszorításáért
(C) copyright: Minden jog fenntartva - All rights reserved
Nyitóoldal