Forgács Zsuzsa:

A prostitúciós ipar sérti az alapvető emberi jogokat

A prostitúció visszaszorítását célzó New York-i (ENSZ) egyezmény hatvan éve született, ötvenöt éve ratifikáltuk, ám soha egy pillanatig sem tartottuk be. Igaz, mindig másképpen nem tartottuk be. Legsúlyosabban, egyúttal leglátványosabban azonban az 1994-98 között előkészített, majd a parlament által sajnálatosan egységesen megszavazott úgynevezett maffia-törvénycsomaggal sértettük meg. [Vö. 1999. évi LXXV. törvény a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról - a szerk.]

Az egyezmény kimondja ugyanis, hogy a prostitúcióban élő személyek áldozatok, akiknek futtatóit, illetve harmadik félként haszonszerzőit büntetni kell. Az egyezmény kimondja azt is, hogy a részt vevő államok kötelezőnek tekintik magukra nézve a prostitúció megelőzését és a prostitúcióban élők kisegítését helyzetükből. Mindezek következetes végigvitele helyett azonban a maffia-törvénycsomag nyíltan kijátszsza a New York-i egyezmény szellemiségét és nyilvánvaló szándékait, amikor a magyar állam felvállalt feladatainak ellátása helyett, szemérmetlenül munkának, illetve szolgáltatásnak állítja be a prostitúciót, a prostitúció áldozatait pedig adózó vállalkozásba kívánja terelni.

Ráadásul, az egyezmény előírásai ellenére továbbra is a prostitúcióban tartott személyt üldözik és büntetik elsősorban, minden szempontból sokkal súlyosabban, mint akár a futtatókat, akár a klienseket. A maffia-törvénycsomag a prostitúcióba lakatolja az abból kimentendőket, egyúttal az állam számára hasznot kíván húzni a prostitúcióból, azaz törvényesíteni kívánja mindazt, amelynek visszaszorítását, illetve - az optimista változatban - felszámolását vállalta országunk az egyezményhez való csatlakozással.

1993-ben Magyarországon részlegesen dekriminalizálták a prostituáltakat, nagyon helyesen, hisz az ENSZ-egyezmény kimondja, hogy a prostitúcióban élő nőt a prostitúcióért büntetni nem lehet. Csakhogy az egyezmény azt is kimondja, hogy szabályozni sem lehet a prostitúciót, hiszen ez már a legitimizációjához, azaz állami jóváhagyásához vezetne, ami viszont ellentétes az egyezmény előírásaival. Az 1999-ben hatályba lépett maffia-törvénycsomag azonban sajnálatosan mégiscsak szabályozni kezdi a prostitúciót - meghatározza gyakorlásának feltételeit, többek között a védett és türelmi zónák kijelölésének lehetőségével, orvosi igazolás beszerzésének előírásával - és ezzel fű alatt rögtön legitimizálja is azt. Ezzel viszont nemcsak megszegi az ENSZ-egyezményt, de annak eredeti szándékát is meghiúsítja.

Az állam mint strici

Így állt elő az az abszurd helyzet, hogy bíróság kötelezhet nőket arra, hogy vállalkozói igazolványt váltsanak ki prostitúcióban tartásuk céljából. Ráadásul, mint fentebb jeleztük, az egyezmény eredetileg büntetni rendeli a harmadik, hasznot szerző felet, aki ebben az esetben nemcsak a közvetlen futtató, hanem a maffia-törvénycsomag révén a prostitúció hasznából részesülni kívánó állam, amely a New York-i egyezmény alapján maga is büntetendő stricivé válik.

Ugyanez a törvénycsomag tette lehetővé például, hogy az egyik vidéki kisváros szélén futtatott nőket rendőrök rendszeresen szexuális aktusra kényszerítsenek, majd úgy védekezzenek a bíróság előtt, hogy ők csak szerződésszegést követtek el, mikor nem fizettek a szolgáltatásért! (Ebből is látható, hogy a prostitúció törvényesítése relativizálja és ezzel végső soron kiüríti és alkalmazhatatlanná teszi az erőszak fogalmát, így nagyban megnehezíti minden nő számára a védekezést az erőszakkal szemben, és az eljárást az erőszaktevővel szemben.) Általánosságban is kimondhatjuk, hogy a prostitúcióban élők rendőrök általi zsarolhatósága és a velük való rendőri visszaélés lehetősége a törvénycsomaggal csak nőtt. A rendőr pusztán a ruházat alapján eldöntheti, hogy egy nő felajánlkozott-e vagy sem (például a 300 méteres védett övezetekben, melyek határai követhetetlenek, s melyek tiszteletben tartása gyakorlatilag lehetetlen).

Így a prostitúcióban tartott nő szinte bármikor elzárható és megzsarolható, még akkor is, amikor épp tejért és kenyérért megy a közértbe.

A Belügyminisztérium munkatársai, a törvénycsomag előkészítésekor a készülő svéd modell, illetve a balti törekvések tanulmányozásának teljes mellőzésével, a közben több lépcsőben beindított német modell kritikátlan átvételével a prostitúciós szexipar teljes körű legalizációját készültek bevezetni Magyarországon is, beleértve a bordélyok legalizálását, amitől egyelőre egyedül az ENSZ-egyezmény véd meg bennünket, leginkább már csak papíron. A valóságban mára már az ország egyik végétől a másikig üzemelnek illegális bordélyok, és az üzletemberek egy-egy üzleti vacsora után magától értetődőnek tekintik a prostitúcióban élő nők felszolgálását desszertként.

A fennálló társadalmi rend logikáját követve mindenképpen aggályosnak kell tekintenünk, hogy a prostitúció vásárlója megzsarolhatóvá válik a bűnözői csoportok által. Ezért javasoltuk Juhász Géza jogvédővel már évekkel ezelőtt, hogy vezessék be a nemzetbiztonsági ellenőrzésbe annak vizsgálatát, hogy az átvilágítandó személy - például az Országgyűlés képviselője - kliensként vagy más módon kihasználja-e mások prostitúcióját. Bár nekem személy szerint még ennél a szempontnál is nagyobb gondot okoz, hogy a prostitúció vásárlója konkrétan annak a bűnözőnek a társává és cinkosává válik, aki eredetileg bűncselekmény révén prostituálja és később további bűncselekmények révén tartja prostitúcióban áldozatait: elsősorban nőket és gyermekeket.

A személy szétdarabolása

A német modell az 1999-es bevezetése után nem sokkal - mint az előre látható volt -szégyenteljesen megbukott. Szemfényvesztésként lepleződött le az az ígéret, hogy a bordélyok legalizálása majd csökkenti a szexuális célú emberkereskedelmet és a nők elleni tömeges erőszakot. Az illegális bordélyok száma nemhogy nem csökkent, hanem megsokszorozódott Németországban a törvényesítés óta, így az egész szcéna még áttekinthetetlenebbé vált, ráadásul nemcsak az illegális bordélyok élnek a nők feketekereskedelmével, hanem a legálisak is. Az ott tartott nők elmondása szerint bántalmazásuk tekintetében sincs különbség a legális és illegális egységek között.

A szexuális célú emberkereskedelem szintén erőteljesen bővült a törvényesítés óta. A vasfüggöny lehullásával Kelet-Európa női lakossága szabad prédává vált a fejlett Nyugat-Európa prostitúcióra éhes lakosai számára. Németországnak felelnie kell azért, hogy a magát demokratikusként meghatározó Európa legnagyobb piacán afrikai, ázsiai és kelet-európai nők kíméletlen rabszolga-kereskedelme folyik, ami egyértelműen a szexipar legalizációjának a következménye. Sokan próbálják szétválasztani és külön-külön meghatározni a prostitúciót és a szexuális célú emberkereskedelmet, és csupán ez utóbbit tekintik problematikusnak. Ám ez a szétválasztás képtelenség, hisz maga a prostitúció az, amely természeténél fogva gerjeszti a szexuális célú emberkereskedelmet. Mind a két esetben lényegében nők testrészeinek piacosítása, azaz kibérlése, adásvétele folyik közvetlen személyes felhasználásra, ami leginkább az illegális szervkereskedelemmel rokonítható.

Tanulmányok sora igazolja, hogy a prostitúció belső jellegéből fakadóan szabályozhatatalan és nem működtethető úgy, hogy ne sérüljenek benne folyamatosan az alapvető emberi jogok. Bebizonyosodott, hogy a piacosított, az embertől mint társadalmi lénytől,mint test-lélek-szellem egységtől leválasztott és felhasznált intim testrészeknek képtelenség önmagukban külön emberi jogokat biztosítani. A prostitúció nem a prostituált személy önrendelkezésének kiteljesítése, hanem épp ellenkezőleg, az önrendelkezésről való lemondás, a személy szétdarabolása - teljességének megerősítése és társadalmi integrációja helyett. A történetben egyedül a szexuális rabszolga megvásárlójának szabadságáról beszélhetünk, de milyen cél érdekében is? Felvállalhatja és igazolhatja közösségünk ezt a célt?

A prostitúció vásárlóinak szájából a "mindig volt, mindig lesz" történelmietlen érve mellett gyakran elhangzik az a másik közhely is, hogy hamár úgyis van, akkor legalább legyen szabályozva. Képzeljük el, ha a rablógyilkosság, a pénzmosás, a sikkasztás esetében is ezzel érvelnénk: mivel úgyis mindig volt és mindig lesz, legalább szabályozzuk.

De a társadalmi rosszra való igény nem igazolhatja azt, hogy a lakosság egy részét alsóbbrendű állampolgárokká degradáljuk, akiken mások "törvényesen" kiélhetik frusztrációikat. Márpedig a szexipar gátlástalan védnökei szeretnek képmutató módon úgy érvelni, hogy a prostitúció egy szelep, amelyen keresztül a társadalomban felhalmozódott agresszió "kényelmesen" távozhat. Téves és abszurd az az elképzelés, hogy abból az agresszióból, amiből az egyik szerencsétlen - agressziólevezetésre kijelölt - állampolgárnak jut, a többiek majd nem részesülnek. A tapasztalat éppen azt mutatja, hogy minden kiélt agresszió és bántás itt marad közöttünk, összeadódik, felhalmozódik, visszaüt és vírusként terjed, megnyomorított életek során át, mint ahogy itt marad velünk maga a viselkedési minta is, hogy mit tehetünk meg gyengébb embertársainkkal büntetlenül. Úgy vélem, a XXI. században, az információs társadalom korában elvárhatjuk polgártársainktól, hogy az egész társadalom védelme érdekében az agressziólevezetés másokra nézve veszélytelen formáit válasszák (például sportolás, egyéni vagy csoportterápia stb.).

Szabadság vagy prostitúció

Sokan vélik úgy, hogy a prostitúcióban élők maguk tehetnek sorsukról, hisz szabadon és önállóan, szabad akaratukból választották útjukat. Ezt a vélekedést azonban minden korrekt szociológiai-történelmi tanulmány cáfolja. A prostitúció az esetek meghatározó többségében nem egyéni döntés kérdése, a prostitúció egy rendszer, amely szisztematikusan szedi áldozatait, jellemzően a leggyengébb szociális hátérrel, hálózattal rendelkező csoportokból. A látszat, mely a prostitúcióban élő nőt mutatja a prostitúció kiindulópontjának, csal. Pont fordítva, ő csupán a végeredménye a prostitúciót termelő igénynek, melynek forrása a kliens, azaz a prostitútor.

Akárhogyan is kerül bele az adott személy, a prostitúciós ipar poklából a társadalom összefogása és segítsége nélkül nincs kiút. Bebizonyosodott, hogy a prostitúció bordélylágereibe kényszerített nők ellen elkövetett bántalmazást, erőszakot és gyilkosságokat, valamint a prostitúció következményeként elszenvedett halálos kimenetelű betegségeket egyedül a prostitúciónak mint intézménynek a visszaszorítása tudja megfékezni, ahogy azt a balti államokban egyre több helyen sikerrel bevezetett svéd modell és változatai is megmutatták.

Az 1999-ben bevezetett svéd modellben nemcsak a prostitúcióban élő személyek kimenekítése és reintegrálása folyik a társadalmi hálózatok segítségével, és nemcsak a prostitúcióba kerülés megelőzése számít célnak, de a prostitúció elleni küzdelem hatékonysága érdekében módot ad a futtatókon kívül a kliensek megbüntetésére is - pénzbüntetésre vagy akár börtönre -, de mindenképpen élve a nyilvánosság megszégyenítő erejével, ami a visszaszorítás sikerének egyik fontos eleme. A modell bevezetésének köszönhetően a balti-tengeri régióba irányuló szexuális célú emberkereskedelem Svédországban a legalacsonyabb - egy tizede a vele szomszédos országokénak -, és Svédországon belül is felére csökkent a prostitúcióban élő nők száma.

A 2009. január 1-jén hatályba lépett norvég törvény a svéd változatban szereplő "szexuális szolgáltatás" helyett már pontosabb, a valóságot kevésbé elfedő kifejezést használ: "szexuális aktus vásárlásáról" beszél. A norvég törvény bünteti a Norvégián kívül elkövetett szexuálisaktus-vásárlást is. A svéd példa nyomán a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, Litvániában, Finnországban és Dél-Afrikában is olyan törvényeket szavaztak meg, amelyek azt a keresletet célozzák meg, amely generálja és fenntartja az "ellátást".

Finnországban egyelőre csak részlegesen vezették be a svéd modellt, de ott is büntetik a külföldről eladott prostituáltak vásárlóit, még ha ők állításuk szerint nem is tudták, hogy az általuk használt személyt erőszakkal kényszerítették vagy megtévesztéssel csalták a prostitúcióba. Angliában az önkormányzatok mindegyike másként próbál küzdeni a prostitúció ellen, de itt is a bordélyok felderítése, bezárása és a kliensek leleplezése, büntetése vált a fő eszközzé. Franciaországban pedig saját magával szemben is megvédik a prostituáltat, tehát akkor is letartóztatják a stricit és eljárnak ellene, ha a prostitúcióban élő személy Stockholm-szindrómában szenved, és ezért képtelen a futtatója ellen vallani. Még a prostitúciót hagyományosan toleráló Hollandia is elindult a svéd modell irányába, és 2004 óta fokozatosan záratja be bordélyait, mivel ott is belátták, hogy az alapvető emberi jogok sérelme nélkül nem működtethető a prostitúció.

A vasfüggöny lehullása óta a thai pedofil szexiparon szocializálódott német kliensnek már nem kell elröpülni Thaiföldig, hogy kiélhesse perverzióit, egy másik ember feletti agresszió- és hatalomgyakorlás szükségletét, elég áthajtania a német-cseh határon, ahol egész bordélyfalvakat nyitottak meg számára, melyekben tetszőleges korú gyermekek és betört gerincű nők várják, hogy tovább bántalmazzák, rongálják őket a tisztes német polgárok.

Németország az ezredfordulón kiengedte a prostitúciós szexipar mindannyiunkra nézve életveszélyes szellemét a palackból, és elárasztotta vele Európát, de vajon vissza tudjuk-e gyömöszölni?

A rendszerváltás óta először az LMP fogalmazta meg és vállalta fel a prostitúció visszaszorításának programját 2010 tavaszán. Jó volna, ha ebbéli szándékában a többi párt is támogatná, mert csak az egész ország összefogásával nézhetünk szembe és kezelhetjük végre elhúzódó nemzeti tragédiánkat: gyermekeinknek, lányainknak, aszszonyainknak tömeges prostituálását, rabszolgasorban tartását, amit nem engedhetünk többé meg, ha demokráciánkat a legszélesebb értelmében komolyan kívánjuk venni.

A törvények, tanulmányok és adatok, melyek re cikkünkben utalunk, megtalálhatóak a www.prostitucio.hu-n.


Megjelent a Népszabadságban, 2010. június 16-án.






 
logo
  a prostitúció visszaszorításáért
(C) copyright: Minden jog fenntartva - All rights reserved
Nyitóoldal